öntöző rendszer tervezés

Öntöző rendszer tervezés a kert sajátosságai szerint

A szép kertek, egészséges pázsit egyre több ember álma. Természetesen ezek megfelelő gondozásához a rendszeres locsolás is hozzátartozik, amit jó, ha helyettünk egy öntözőrendszer végez el. Az öntöző rendszer tervezés közel sem kis szakértelmet és tapasztalatot igénylő munka. Mondani sem kell, hogy idejében tanácsos olyan vállalkozót felkeresni, aki birtokában van a szükséges tudásnak és tapasztalatnak ezen a téren. Ha ez megtörtént, akkor az ügyfélnek bizonyára nem lesz sok teendője a továbbiakban. Kiss Balázs vállalkozónál az öntöző rendszer tervezés azzal kezdődik, hogy az ügyfél megad neki néhány adatot a kert méretéről és a vízforrás adatairól. Amennyiben ez megtörtént, a vállalkozó elkezdheti megtervezni a locsolórendszert. Innen már az ő feladata, hogy az öntöző rendszer tervezés miként zajlik. A kért adatok összegyűjtése mindössze 1-2 órát vesz igénybe, az ügyfél ezeket majd a szakembernek levélben elküldheti. Az adatok szerint lehetséges az árajánlat is, aminek alapján tudni lehet, hogy milyen költségekkel kell majd számolni.

Az öntözőrendszer telepítés minden évszakban megvalósítható

Egyre többen szeretnék a kertjük vízellátását automata öntözőrendszer használatával biztosítani. Mivel az öntözőrendszer telepítés bármikor kivitelezhető, akár most is fel lehet venni a kapcsolatot egy megbízható szakemberrel. Kiss Balázs öntözőrendszer tervező a tavaszt tartja az ideális évszaknak erre a munkálatra, így érdemes máris megragadni a telefont is felvenni vele a kapcsolatot. Ezt tehetjük a weboldalán keresztül is, ahol elküldhetjük a kertünk adatait és kérhetünk árajánlatot. Az öntözőrendszer telepítés során ő a top kategóriába tartozó és piacvezető Hunter és Rain-Bird márkák termékeit használja, hogy a berendezés időtálló, mégis megfizethető legyen. Az öntözőrendszer telepítéssel kapcsolatosan rengeteg további információt megtudhatunk az ontozorendszered.hu weboldalon keresztül, ahol a már említett szakembernek elküldhetjük a szükséges adatokat, hogy megkezdhesse a tervezést.